OM: 031204 | 4220 Hajdúböszörmény, Bocskai István tér 12. | Tel.: +36 (52) 229-368 | Fax: +36 (52) 561-165 | big@bighb.hu
Ugrás a fő tartalomhoz
Súgó (új ablak)
Bejelentkezés

Információk volt diákjainknak

Közlemény a 400. évforduló megünnepléséről
2021.03.23. 16:51

Kedves Barátaink!

 Az 1621-ből fennmaradt „Reditus Ecclesticus” című összeírás Debrecen után említi „Beszermeny” iskoláját. Pontosabban a hajdúböszörményi „schola” rektorának juttatásait írja le. Feltételezhetően korábban is volt itt plébániai iskola, amely a reformáció után természetesen tagolódott be a Debreceni Református Kollégium partikulái közé. 1865-ben ezt a „deák oskolát” szervezték át hajdú őseink városi gimnáziumnak, s új épületet emeltek neki a főtérre. 1904-től érettségit adó főgimnázium lett, tíz évre rá a Kálvineum is megnyitotta kapuit, hogy bentlakásként, internátusként, majd kollégiumként szolgálja a gimnáziumot még bő nyolc évtizeden keresztül.

Intézményünk négy évszázada folyamatosan működik: túlélt forradalmakat, ellenforradalmakat és szabadságharcokat, átélt két világháborút, túlélte a történelmi Magyarország felbomlását, a magyar nemzet megcsonkítását, a német alávetést és az orosz berendezkedést, átvészelt román megszállást, megélt három-négy rendszerváltást és két államosítást. Iskolánk jelzi a hajdú nép élni akarását is. A 21. században is magunkénak érezzük Sillye Gábor több mint másfél évszázada éve megfogalmazott szavait: „Miután meg vagyunk győződve, hogy elvész a nép, mely tudomány nélkül való, s ezért nekünk oda kell törekednünk, hogy a hajdú nép gyermekei egy jól rendezett iskolában jó hazafiakká, s hasznos és értelmes polgárokká neveltessenek.”

1971-ben és 1996-ban a gimnázium közössége méltó módon ünnepelte meg az első fennmaradt írásos említéshez kapcsolódó jubileumot. Vártuk és reméltük, hogy idén, a négyszázadik évfordulón összegyűlhetünk az öreg alma mater köszöntésére. Egykori és jelenlegi diákok, egykori és jelenlegi tanárok: gimnáziumunk teljes közössége várta ezt. Úgy terveztük, hogy májusban is és szeptemberben is rendezvényeken látjuk vendégül az elszármazottakat és az itthon maradtakat, mindazokat, akik szívükben bocskais gimnazistának vallják magukat. Most már látjuk, hogy sok embert vonzó rendezvényt megtartani májusban nem lesz lehetséges. De reméljük, hogy a szeptemberben már lesz módunk találkozni.

2021. szeptember 11-én, szombaton szeretnénk találkozni mindazokkal, akiknek a Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium szívügyük. Ekkor, és az előtte lévő napokon, számos rendezvényen és programon szeretnénk megmutatni és ünnepelni a négyszáz éve működő és szervesen fejlődő iskolánkat. Öregdiákjainkat kérjük, hogy ha lehetséges, esedékes találkozóikat igazítsák a fenti időponthoz! Iskolánkat és iskolánk ügyét eddig is támogató barátainkat pedig arra kérjük, hogy ahogy eddig ezután is támogassák gimnáziumunkat a személyjövedelemadó egy százalékának felajánlásával, illetve támogassák a jeles tanárok emléktáblájának felállítását, a jubileumi emlékkönyv és adattár kiadását és az évfordulós megemlékezéseket adományaikkal.

Ezeket a gimnáziumi alapítvány, a „Minden jó könyv egy-egy tanítója a nemzetnek” (Gárdonyi) Alapítvány fogadja. Az alapítvány adószáma: 19123776-1-09; a négyszáz éves évfordulóra elkülönített bankszámla száma: 10400346-49524857-57551021.

Ha a járvány ezt az ünnepet most szeptemberben még sem tenné lehetővé, akkor később, annak végleges elmúlta után tarjuk meg. Részletes programokkal és meghívókkal – a megrendezés időpontjának megerősítésével – május végén jelentkezünk. Addig is keressék, figyeljék híradásainkat a Bocskai István Gimnázium, Hajdúböszörmény oldalon és Bocskais öregdiákok nyilvános csoportban, a Facebookon, valamint iskolánk honlapján.

 

Hajdúböszörmény, 2021. március 23.

 

Bocskais üdvözlettel:

 

Tóth Júlia
a kuratórium elnök
„Minden jó könyv egy-egy tanítója a nemzetnek” (Gárdonyi) Alapítvány

Gyulai Sándor
intézményvezető
Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium


 Promo2.jpg


Elmarad az 1975-ben érettségizettek évfolyamtalálkozója
2020.04.10. 20:14

​A szervezők ezúton is értesítik a gimnáziumi osztálytársakat, hogy a 2020. július 4-re tervezett 45 éves évfolyamtalálkozó a kialakult helyzetben elmarad. Reményeik szerint 2021. szeptember 11-én, szombaton fogják megtartani a tervezett összejövetelt.





1974-ben érettségizettek figyelmébe!
2019.03.20. 15:28

​​Kedves 1974-ben érettségizett osztálytársak és évfolyamtársak!
Néhány osztálytárssal, évfolyamtárssal beszélgetve a gimnáziumi évekről, felmerült bennünk, hogy a 2019-ben esedékes 45. érettségi találkozót jó lenne évfolyami szintűre szervezni, hogy azokkal a diáktársakkal is beszélgethessünk, akikkel annak idején csak az iskola folyosóján vagy a kollégiumban találkoztunk.
Ezt a rövid felhívást azért írjuk, hogy felmérjük, mennyien érdeklődnek, támogatják vagy nem, ezt a fajta találkozási formát.
Az alábbi találkozó formákra várunk válaszokat:
 Évfolyam (É) találkozó:
 A találkozó minden eseménye legyen közös. (1)
 Az osztályonként megtartott osztályfőnöki óra után legyen közös beszélgetés, vacsora. (2)
 Osztálytalálkozó (O)
 Nem támogatom az évfolyam találkozót, úgy legyen szervezve, mint eddig.
Kérem, osszátok meg ezt a felhívást, próbáljátok elküldeni minden osztálytársatoknak, hogy minél több visszajelzés érkezzen.
A válaszokban jelöljétek meg, hogy melyik formát támogatjátok, és az esemény melyik hónapban legyen, lehet több hónapot is megjelölni.
Mivel 2021-ben lesz az iskolánk 400 éves, évfolyam szintű találkozóra akkor is sor kerülhet. Biztosan lesz ilyen esemény szervezésére lehetőség, mint ahogy volt a 375 éves évforduló kapcsán, 1996-ban is.
Természetesen nem zárkózunk el kreatívabb ötletektől sem. Minden felvetést meg fogunk beszélni!
A véleményt küldjétek meg az alábbi elérhetőségek valamelyikére:
Csiszér István (4a) i.csiszer@upcmail.hu vagy levélben:
Zolnai Antal (4b) antal.zolnai@mz2000.hu
Bodnár Lajos (4c) Messenger vagy bodnarle@t-online.hu vagy levélben:
Rácz Attila (4c) Messenger vagy racz1110@freemail.hu esetleg levélben: 4028 Debrecen, Nagyerdei krt. 38
Ferencziné Kapás Irma (4d) Messenger
Köszönjük együttműködéseteket, a felmérés eredményről az összegzés után fogunk értesítést küldeni.
Természetesen, akik már küldtek visszajelzést, nem kell, hogy újból megtegyék azt, csak akkor, ha változott a találkozóval kapcsolatos elképzelésük.


érettségi találkozó_74-19.pdférettségi találkozó_74-19.pdf


(C) 2012 Bocskai István Gimnázium 4220 Hajdúböszörmény, Bocskai István tér 12. | Tel.: +36 (52) 229-368 | e-mail: big@bighb.hu