Tisztelt Támogató!
A Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium a „Minden jó könyv egy-egy tanítója a nemzetnek” (Gárdonyi) Alapítvánnyal közösen idén immár tizedik alkalommal rendezi meg a Robotolimpiát. Ebben az évben is ötpróbán kell a csapatoknak illetve a robotoknak bizonyítani. 2015 óta már nem csak Magyarországon, hanem Szlovákiában is megrendezik ezt a versenyt, onnan a legjobb csapatok képviselik iskolájukat, országukat a Magyarországon Hajdúböszörményben megrendezett döntőben. Reményeink szerint idén is nemzetközi versenyt fogunk rendezni. Szeretnénk bevonni a környező országokat. Ebben az évben az ERASMUS+ program keretében Finnországból, Portugáliából, Olaszországból, Észtországból és Törökországból is érkeznek vendégek erre a rendezvényre.
© All rights reserved. | Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium | Hajdúböszörmény a Hajdúk Fővárosa | "Minden jó könyv egy-egy tanítója a nemzetnek" (Gárdonyi) Alapítvány | Hajdúböszörményi Tankerületi Központ