A Gimnázium fennállásának 375. évfordulójára kiadott évkönyvben szereplő iskolatörténeti visszaemlékezést Csiha László tanár úr írta. Ennek egy rövid változatát tesszük itt közzé.
Minden diáknak ismernie kell iskolája történetét, hogy jobban megértse annak szellemét, hagyományait, alakuljon ki benne egy egészséges büszkeség, amellyel számon tartja alma materének értékeit. Fokozottabban érvényes ez rátok, Bocskaisokra, hiszen kevés olyan nagy múltú oktatási intézmény van az országban, mint a miénk.
Iskolánkról az első írott adat 1621-ből való, akkor a debreceni Kollégium partikulája (fiókiskolája) volt. Ez annyit jelentett, hogy a Kollégium tanterve szerint folyt az oktatás, a pedagógusok is Debrecenből jöttek. A tanárt rektornak nevezték és olyan főiskolát végzett fiatalember volt, aki még nem rendelkezett diplomával és tanulmányai külföldi befejezéséhez gyűjtött pénzt vidéki tanítóskodása idején. Az iskolának egy rektora volt, munkájában segédtanítók (préceptorok) támogatták. Ez utóbbiak a mai középiskolai tanulmányoknak megfelelő képzést szüneteltették, hogy pénzt gyűjtsenek a további tanuláshoz. Ilyen segédtanító volt Arany János is Kisújszálláson egy évig. A böszörményi iskolába más helyekről is jöttek tanulók, ezek a mai diákotthon elődjében, az alumneumban laktak. Kosztolásukról a város "sorbafőzéssel" gondoskodott, azaz minden nap más család készített ebédet a nem helybeli tanuló számára. Az alumneumban minden munkát a diákok végeztek, ők fűtöttek, mosogattak, takarítottak. Az oktatás nyelve 1833-ig a latin volt. A partikula időszakának leghíresebb rektora Diószegi Sámuel volt, aki sógorával, Fazekas Mihállyal, a Lúdas Matyi szerzőjével megalkotta az első magyar "Füvészkönyvet".
A böszörményi gimnázium önálló élete 1864-65-ben kezdődött. Ekkor épült a gimnázium jelenlegi épülete, Vecsey Imre tervei alapján. 1865. október 25-én adták át. Akkor még a földszinten üzletek voltak. Mai külsejét az intézmény 1910-ben kapta. Eleinte 6 osztályos volt a gimnázium, érettségi vizsgát 1904-ben tartottak benne először. A mai diák számára furcsának tűnik, hogy lányok csak ebben a században jártak az iskolába, 1918-ban érettségizett két leánytanuló a gimnáziumban. egészen 1948-ig, az iskola államosításáig kevés lány járt gimnáziumunkba, s számunkra furcsa rendszabályok vonatkoztak rájuk. Az osztályban külön ültek, a tanárral együtt mentek be órára, és a tanár előtt kellett elhagyniuk a termet kicsengetéskor.
A mai diákotthont, régen Kálvineumnak nevezték. 1914-ben nyitották meg. A Református Lelkészegyesület hozta létre lelkész- és tanár árvák részére, 100 férőhelyesre tervezték.
A két világháború között a cserkészmozgalom tette színesebbé a diákok tanórán kívüli életét. A cserkészek komoly néprajzi gyűjtőmunkát végeztek, munkaerejüket adták a zeleméri templom régészeti feltárásához, és foglalkoztak olyan feladatokkal (téli madáretetés, stb.), amelyet ma a környezetvédők látnak el. A második világháború sok anyagi kárt okozott az épületben. A 45 utáni időszakban a NÉKOSZ hozott új színt az iskola életébe. A hatvanas évektől a KISZ szervezet tevékenykedett az iskolában. Ebben az időszakban alakult ki sok olyan iskolai szokás, amely ma már hagyománynak tekinthető. Ebben az időszakban nyerte el az iskola udvara mai külső képét, elkészült a sportudvar, a botanikus kert. Sok olyan tanára és diákja volt a gimnáziumnak, akik életútja tanulságos lehet a ti számotokra is. Kertész László költő itt járt gimnáziumba, később tanárként visszakerült az iskolába, itt tanított tragikus haláláig. Magyar órákon részletesebben is megismerkedtek költészetével. Losonczy Géza, az 56-os forradalom mártírja gimnáziumunkban érettségizett, emlékét márványtábla hirdeti a gimnázium falán. Meg kell említenünk a híres református püspököt, Baltazár Dezsőt, aki diákkorában a gimnázium kisdobosa volt. Makai Imre, a kiváló műfordító ügyes leleménnyel böszörményi tájszólásba fordította le Solohov Csendes Don című művét, mivel tájszólást csak tájszólással lehet visszaadni. Meg kell említenünk Király Jenő festőművész és rajztanár nevét, aki megalapította azt a szellemi műhelyt, amely annyi tehetséges művészt adott a magyar kultúrtörténetnek, Pálnagy Zsigmondot, Maghy Zoltánt, Szolnoki Zoltánt, Bíró Ferencet. Nem tudjuk mindőjüket felsorolni, de jó érzés tudni, hogy több mint 40 kiállító művész került ki iskolánkból. Az iskola történetét ti, mai diákok írjátok tovább, ehhez kívánunk szorgalmat, kitartást s azt, hogy vidáman, jó humorral jussatok át a gimnáziumi élet nehézségein.
A partikula (1621–1865)
A Debreceni Református Kollégium közvetlen függőségében működő, általános tantervű négyosztályos iskola. Az iskoláról az első adat 1621. május 5–6-ról való. A Reditus Ecclesiasticus című összeírás a debreceni rektor után rögtön a böszörményit említi. Feltételezhető, hogy eme időpont előtt is volt iskola Böszörményben, de erre egyelőre nincs adatunk.
Az iskola a debreceni Kollégium partikulája volt. Szerves része nemcsak az egész tudományos műveltség egyetemének, hanem a kultúrát teljes összefüggésben közvetítő anyaiskolának. Mintha a debreceni iskolának kihelyezett osztályai lettek volna. Azokból kerültek ki rektoraik, preceptoraik, azoktól vették a tankönyveket, iskolai törvényeiket, élelmezésük módját éppen úgy, mintha csak az anyaiskola elöljárósága szabályozta volna összes tevékenykedésüket. Az oktatás nyelve a latin volt. 1831-ben vetődött fel a nemzeti iskola igénye a presbiteri gyűlésen. „Régtől fogva való óhajtása a helybeli elöljáró uraknak, nemcsak mert a magyar nyelvnek országszerte való virágoztatásának, intézései által felserkenő igyekezete, hogy ezen ecclésia kebelében is nemzeti oskola állíttassék fel, hogy azokból kikerülendők szintúgy tudományos isméretekkel gazdagíttatva, mint azok, akik Deák oskolát végeztek.”
A nemzeti „oskolát” 1832-ben állították fel, egy évvel a debreceni előtt. A nemzeti iskola mellett működött deák (latin) iskola is. A magyar tanítási nyelvű iskola a maga öt évfolyamával a későbbi eleminek az elődje, a deák iskolában egyre határozottabban lehet felismerni a későbbi gimnázium körvonalait. A kétnyelvű oktatás Böszörményben csak egy évig tartott, mert 1833-tól végleg magyar lesz a tanítási nyelv. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc után az osztrák kormány németté akarta tenni a magyar iskolák nyelvét, egy bizonyos átmeneti idő után be akarta vezetni (be is vezette) a szaktanári rendszert, az érettségi vizsgát, lerakta a gimnáziumi képzés alapjait. A kormányrendeletnek (Entwurf) magyarellenessége mellett azért voltak a polgárosodást elősegítő elképzelései is. Az egyház egyrészt ellenzékiségből, másrészt anyagi okok miatt nem vállalta az Entwurf által előírt kötelezettségeket. Az iskola elődje, lemondva a nyilvánosság jogáról a szabadságharc bukása után néhány évig mint Magán Középtanoda működött. A 19. század közepére a partikula válságba jutott. A partikula nevesebb rektorai voltak: Harangi Miklós (1712–1714); Diósegi Sámuel (botanikus) (1784–1787), a későbbi debreceni lelkész, tudós botanikus; Szeremlei Sámuel (történész) (1858–1861), a protestáns történeti irodalom tevékeny alakja. A rektorok sorát Kozma Sándor, későbbi igazgató zárja be.
Az algimnázium (1865–1904)
Az algimnáziumban szakrendszerű tanítás folyt, szaktantervvel és szaktanári karral, de érettségi bizonyítványt nem adott. A VII.–VIII. osztályba más helyre kellett beiratkozniuk a diákoknak. A gimnázium igazgatója KOZMA SÁNDOR volt (1865–1900) és PÉTER KÁROLY (1900–1903). Az algimnázium már a mai épületében működött. 1856-ban a közbirtokosság az új iskola építésére 200 hold föld évi bérletét ajánlotta fel. SILLYE GÁBOR, a Hajdúkerület főkapitánya, a város megbízásából eladta a város államkölcsönkötvényeit. Ebből a 110 042 forintból segítették a takarékpénztár alapját. Ennek az összegnek egy részéből építették meg a hatosztályos gimnáziumot. A VECSEY IMRE által tervezett romantikus stílusú épület átadására 1865. október 25-én került sor. Az épület homlokzatára a következő mondat került: „A tudományoknak emelte Hajdúböszörmény város közönsége és a hajdú birtokosság.”
1883-ban hat, az azt követendő esztendőben hét tanári állást szerveztek. A tanulói létszám 100 fő körül mozgott. 1902-ben nyílt meg a VII. osztály.
A főgimnázium (1904–1948)
Nyolcosztályos, érettségi bizonyítványt adó református főgimnázium, amely nem függ a debreceni Református Kollégiumtól, de jó kapcsolat van a két intézmény között. Az új korszak kezdetét jelentette az első érettségi vizsga 1904. június 27–28-án DÓCZI IMRE egyházkerületi gimnáziumi felügyelő elnöklete mellett. Az intézmény 1912-ben vette fel a Bocskai-főgimnázium nevet. 1914-ben az Országos Református Lelkész Egyesület (ORLE) létrehozott egy 120 személyes fiúinternátust református lelkész- és tanítóárvák számára. A Kálvineum azáltal, hogy diákjai az ország minden részéből, sőt a határon túlról is verbuválódtak, hozzájárult a város országos megismertetéséhez, bizonyos értelemben kultúrközponttá vált, amelynek szemléletét a tehetségmentés határozta meg. A gimnázium tanítványa volt DR. BALTAZÁR DEZSŐ tiszántúli református egyházkerületi püspök, akinek későbbi támogatását is élvezte az egyre nevesebbé váló intézmény.
A leányok nyilvános tanulóként az 1915/16-os iskolai évben járhattak először gimnáziumba. A tanteremben külön ültették őket, szünetekben a lányszobában tartózkodtak. Csengetés után a tanárral együtt kötelesek voltak elhagyni a termet. Az iskolában kevés lány tanult, az 1937/38-as iskolai évben a gimnázium 314 tanulójából mindössze 28-an voltak.
A gimnázium működését a város és a református egyház támogatásán túl az állami segélyek, a komoly saját vagyon és a kiterjedt alapítványi rendszer segítette. A gimnázium a 20. század első évtizedeiben elfoglalta az épület mindkét szintjét. Jól felszerelt szertárakkal rendelkező szaktantermei és tekintélyes könyvtára volt.
A színvonalas oktatómunkáról a rendszeresen kiadott évkönyvek tájékoztatnak. A korszak igazgatói: iskolateremtő KÖBLÖS SAMU (1903–1938); RÁCZ JENŐ (1938–1942); DR. SARKADI NAGY JÁNOS (1942–1948)
Az állami gimnázium (1948–1990)
1948. július 7-én DR. SARKADI NAGY JÁNOS, nyugdíjba vonuló igazgató bejelentette a gimnázium államosítását. Bevezették az orosz nyelv kötelező tanítását. Az 1960-as években a gimnázium is ún. 5+1-es rendszerben működött, politechnikai képzéssel, azaz a tanulók heti egy napot (akkor még hatnapos volt a tanítási hét) termelőmunkával töltöttek.
1971. október 16-án avatták fel a Megyei Középiskolai Munkás-Paraszt Kollégiumot. A város és a megye több üzeme, termelőszövetkezete, közülete biztosította azt az alapítványi rendszert, amely lehetővé tette, hogy a tanulók hatékony segítséget kapjanak szellemi fejlődésükhöz, az iskolai tananyagon túli ismeretek megszerzéséhez.
Az 1974/75-ös tanévben történt meg – a Művelődési Minisztérium engedélyével – a fakultatív tantárgycsoportos kísérlet bevezetése. A fakultatív rendszer lényege az volt, hogy a diák két tárgyat nagyobb óraszámban tanulhatott a III. és IV. évfolyamon nyilvánvalóan azt, amelyikből tovább akart tanulni.
A gimnázium ebben az időszakban nyeri el mai arculatát két felújítással (az 1960-as években, majd a 70-es és 80-as évek fordulóján), illetve 1988-ban négy tanteremmel való bővítéssel. Szaktantermi rendszer épült ki, komoly, a kor színvonalának megfelelő technikai felszereléssel.
A korszak igazgatói: MIHÁLY JÁNOS (1948–1979); BALLA GÉZA (1979–1984); CSIHA LÁSZLÓNÉ (1984–1992)
Az önkormányzati gimnázium (1990-2002)
1990-ben a politikai rendszerváltással az új önkormányzat a gimnázium fenntartójává is vált. A helyi közélet közvetlen befolyással bírt a gimnázium életére, jobb esetben a szakmaiság, s nem a politika befolyásolta a pedagógiát. Az önkormányzat elkötelezett volt történelmi középiskolája iránt. Az önkormányzati irányítás egyfajta szegénységet hozott magával, mivel ebben a bő évtizedben sem az épületben, sem az infrastruktúrában fejlesztés nem történt. Az önkormányzat csupán a felújítást, az állagmegóvást tudta magára vállalni a költségvetési keretből. A fejlesztés alapjai egyre inkább a szakképzési, alapítványi és pályázati források és támogatások lettek. Ebben az évtizedben újra népszerű formává vált az alapítványi rendszer: 7 nyitott és 2 zárt alapítványt hoztak létre egykori tanítványok és tanárok. A forrásbővítés legfontosabb eleme a pályázatírás lett. Az évtized alatt több tízmilliós szellemi és vagyoni értéket köszönhetnek a sikeres pályázatoknak.
A leglátványosabb az informatikai fejlesztés volt: számítógépes tantermek, belső hálózat, virtuális kommunikáció, irodatechnikai gépek, új információhordozók jelentek meg, majd az oktatásba is bevonultak.
Ezekben az években középiskolai expanzió valósult meg. A tanulók létszáma majd megkétszereződött: 400 főről 700 főre emelkedett, köszönhetően az emelt szintű képzés és a nyolc évfolyamos oktatás bővülésének. A bővülés a helyi és a környékbeli tanulók jelentkezését hozta magával. A megyei vagy regionális beiskolázásban sorra alulmaradt a gimnázium Debrecen megyeszékhelyi előnyeivel és iskolavárosi kisugárzásával szemben. Végül 2002-ben történelmi kollégiumát is elveszítette.
A gimnázium nyitottá vált, s egyre szélesebb és többrétű kapcsolatot épített: testvériskolai rendszerét bővítette a hajdúvárosok felé, az európai uniós államok középiskolái felé (Németország, Olaszország, Lengyelország, Litvánia). Jó kapcsolatokat ápolt a munkaadók és a munkaerőpiac képviselőivel, pl. GE Hungary helyi gyárával és más fontos böszörményi cégekkel. Meghatározóvá vált az iskolahasználók (szülők, tanulók) jogainak szélesülése, érdekeinek artikulált megjelenése: az újjáalakult iskolaszék és diákönkormányzat.
A hagyományápolás fontos iskolai küldetésükké vált a 90-es években. Nagyban hozzájárult ehhez a 375 éves évforduló megrendezése 1996-ban, mely sok-sok egykori évfolyam méltó ünneplése volt. Hosszú idő után rendszeresen megjelentek gimnáziumi kiadványok: a jubileumi évkönyv, diákzsebkönyv, honismereti könyv, a helybeli zsidóság történetének leírása.
Az 1980-as évek végétől reformok sora jelent meg a magyar közoktatásban. Ebbe a folyamatba a Bocskai István Gimnázium késve, de annál nagyobb intenzitással kapcsolódott be. A pedagógiai innováció jó alapokon hamar megerősödött. Ennek állomásai:
- 1990-91. A korosztályos belső vizsgák rendszerének kidolgozása;
- 1992-93. Egyéni arculat megteremtése a képzésben: emelt szintű oktatás tanterveinek megírása (magyar, történelem, matematika, számítástechnika, idegen nyelv, rajz és vizuális nevelés); * 1993-96. Egyedi tantárgyi pedagógiai és nevelési programok: vallástörténet, média, számítástechnika, szabadidő-szervezés;
- 1994. A 8 évfolyamos képzés bevezetése;
- 1996-98. Szakmai képzések indítása a 13-14. évfolyamokon, a felnőttképzés átalakítása;
- 1999-2004. Minőségbiztosítás, minőségfejlesztés (Comenius I. és II.).
Szakmailag a megújulás, a gyors váltások és reformok évtizede volt, amely az intézményben GYULAI EDIT igazgatónő (1992–2002) által irányított munkához köthető.
