×

A gimnázium logója

Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium

400 éve a diákokért

2023. június 19–21. között érettségizett a 12/E osztályunk. Nyolcosztályos tagozatunk harminc végzőse közül tizenhárman kitűnő és kilencen jeles bizonyítványt vehettek át. A Nyolcosztályos Bocskai István Gimnáziumért Alapítvány Optima-díját Faragó Anna Liza, Kovács Lili, , Nagy Fruzsina Zsuzsa, Nagy Zsanett Mária, Poczetnyik Dóra Lisa, Szarvas Tamara, míg az alapítvány Optimus-díját Molnár Balázs László és Tóth Tamás Bence kapta. Nekik nyolc éven át végig kitűnő volt az év végi bizonyítványuk, magatartásuk és szorgalmuk pedig példás volt.

A Nyolcosztályos Bocskai István Gimnáziumért Alapítvány évről évre díjazza azt a végzős diákot, aki a „Non scholae sed vitae discimus” azaz a „Nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk” mondásnak leginkább megfelel. Ebben a tanévben ezt a díjat Mezei Lara 12. E osztályos tanuló kapta. A díjakat a tanévzáró ünnepélyen Bertalan János alapítványtevő adta át.

Gratulálunk a szép eredményekhez! További sok sikert kívánunk nekik!

Naptár

Július 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31
Következő eseményeink

2024. szeptember 07. Szombat14:00 - 16:0050 éves érettségi találkozó
2024. szeptember 07. Szombat14:00 - 17:0030 éves érettségi találkozó
2024. szeptember 28. Szombat15:00 - 17:0040 Érettségi találkozó
2024. október 05. Szombat14:00 - 17:00Érettségi találkozó
2024. október 05. Szombat14:00 - 17:00Érettségi találkozó


















Csengetési rend

1. óra 7:15 7:50
2. óra 8:00 8:45
3. óra 8:55 9:40
4. óra 10:00 10:45
5. óra 10:55 11:40
6. óra 11:50 12:35
7. óra 12:45 13:30
8. óra 13:40 14:20
9. óra 15:00 15:45
10. óra 15:50 16:35
11. óra 16:40 17:25

Kapcsolat

  4220 Hajdúböszörmény, Bocskai István tér 12.

  +36 52 229 368

  +36 52 561 165

  47.673730, 21.507221

  big@bighb.hu

OM: 031204

  Belépés

  Régi weblap

Hivatali kapcsolatok

A gimnázium logója
 
Hajdúböszörményi Tankerületi Központ
Hajdúböszörmény város címere
Hajdúböszörmény,
a Hajdúk fővárosa
Oktatási Hivatal
 Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium, 2021