Játékos fizika – fizika játékosan
Megvalósító: Debreczeni Csaba mesterpedagógus
A jógyakorlat eredete: A természettudományok, s azonban belül a fizika tanítása során törekedni kell arra, hogy a diákok érdeklődését felkeltsük és fenntartsuk a tanítási – tanulási folyamat során. Ehhez nagyon sok eszköz áll már rendelkezésre. Színes prezentációk, animációk, érdekes videók. De nagyon fontos, hogy a szó szoros értelmében „kézzel foghatóvá” tegyük a fizikát. Kezdetben csak a gyerekeim „kinőtt” játékait vittem be órákra, de azóta tudatosan gyűjtöm az olyan játékokat, eszközöket, amelyek segítségével élménnyé válhat egy-egy fizikaóra. Természetesen a kipróbálás után közösen kereshetjük meg a működésük fizikai magyarázatát.
A jógyakorlat bevezetésének dátuma: Nincs pontos dátum, de ha mégis meg kell nevezni, akkor a pandémia után, 2021/2022 tanévet nevezném meg.
Célcsoport A jógyakorlat célcsoportja mindenki, aki fizikát tanul, aki érdeklődik a fizika iránt. A Kutatók éjszakája bizonyította, hogy az idősebb korosztály is tágra nyílt szemekkel csodálkozott néhány kísérleten, vagy mosolyogva nézte egyes játékok működését.
Intézménytípus: A jógyakorlat általános iskolában, gimnáziumban, technikumban, minden köznevelési intézményben alkalmazható, ahol van fizika tanítás.
A jógyakorlat alkalmazási területei
- a diákok motivációjának felkeltése, fenntartása
- problémamegoldó gondolkodás fejlesztése
- szaktárgyi tudás elmélyítése
A jógyakorlat célja: A fizika iránti tanulói attitűd javítása, a természettudományos szemlélet fejlesztése egyszerű eszközök, játékok tanórai bemutatásával.
A jógyakorlat részletes leírása: A „Játékos fizika – fizika játékosan” jó gyakorlat célja, hogy a tanulók felismerjék a fizika mindennapi életben betöltött szerepét, és pozitívabb attitűd alakuljon ki bennük a tantárgy iránt. A módszer lényege, hogy egyszerű, könnyen hozzáférhető eszközök és játékos kísérletek segítségével, tanórai keretek között vagy bemutató jelleggel szemlélteti az alapvető fizikai jelenségeket. A gyakorlat alkalmazása során a tanulók aktív részesei a bemutatóknak: kézbe vehetik az eszközöket, megfigyelhetik a jelenségeket, és közösen kereshetik azok magyarázatát. A játékos megközelítés hozzájárul a kíváncsiság felkeltéséhez, a megértés elmélyítéséhez és a természettudományos gondolkodás fejlesztéséhez. A módszer általános és középiskolai korosztályban egyaránt eredményesen alkalmazható, különösen motivációs, érdeklődésfelkeltő vagy bevezető jellegű órákon, illetve bemutatókon. A jó gyakorlat iránti érdeklődést és pozitív visszajelzéseket tanárok és tanulócsoportok körében szerzett tapasztalatok is alátámasztják. A bemutatott eszközök közé tartozik többek között: a mohó pohár, Ödönke a tehetetlen malac, a madzagon csúszó hernyó, a Leonardo-híd, a varázsinga, a kötélmászó baba, a guruló tojások és más, egyszerű anyagokkal megvalósítható kísérletek,fizikai játékok.
A módszer kiválóan alkalmas a megfigyelés fejlesztésére, a szakmai nyelv, szakszavak használatára, de fejleszti a diákok kommunikációját. Visszajelzések alapján elmondhatom, hogy megfogalmazódik a diákokban az, hogy életünk minden területén megtalálható, jelen van a fizika.
A jógyakorlat humánerőforrás-, eszköz- és időigénye:
- Humánerőforrás: egy szaktanár és a tanulócsoport
- Eszközigény: a tanóra témájához kapcsolódó eszközök, játékok
- Időigény: 10-15 perc, lehet szakkörön, de akár egy tanóra részeként
A jógyakorlat megosztásának formája: A jógyakorlat megosztása tulajdonképpen egy ötletbörze, melyen bemutatásra kerülnek az általam használt játékok, egyszerű eszközök. A bemutató során kedvet és ötleteket kaphatnak a tanórák színesebbé tételéhez, a diákok érdeklődésének a felkeltéséhez.
Az intézmény által nyújtott segítség az adaptáláshoz: Intézményünk vállalja, hogy szakmai támogatást nyújt a jógyakorlatot átvenni kívánó iskolák számára.
A megosztás 3 éves tervezési időszaka: Tanévente egy műhelymunka, bemutató előadás.






















