A környezeti neveléssel és a fenntarthatósággal kapcsolatos tevékenységeink elismeréseként a gimnázium elnyerte az Örökös Ökoiskola címet. A címátadó ünnepségre Biró Zsófi 8.E osztályos tanuló készített ökoiskolai logót.
A képen Gyulai Sándor intézményvezető és az ökoiskolai munkacsoport tagjai: Magi Csaba, Katonka Pál, Nagyné Dakos Tímea, dr. Nagy Attila, Kiss Csaba, Viziné Bencsik Erika, Papp Zsolt, Hegedűs Csaba.
A munkacsoport további tagjai: Soltész Tünde, Poczetnyik Csaba, Horváth Ilona.
A 10.C biológia tagozatos diákjai dr. Nagy Attila tanár úr vezetésével ellátogattak a Hajdúböszörmény-Bodaszőlő határában található gyöngyvirágos tölgyesbe, így az órán tanultakat a helyszínen is volt alkalmuk megfigyelni. Az erdő helyi jelentőségű védett természeti terület.
A Fenntarthatósági témahéten a rossz idő miatt elmaradt iskolaszépítő akciót ezen a héten pótoltuk. A diákjaink felseperték az iskola környékét, átültették a dísznövényeket, gereblyéztek és szemetet szedtek az iskolaudvaron. Köszönjük a lelkes és hasznos munkájukat!
Ebben az évben is csatlakoztunk a Fenntarthatósági Témahéthez. A programjaink voltak: 6.E természettudomány vizsga, környezetvédelmi vetélkedők, 10.E kiállítás projektmunkákból, tematikus osztályfőnöki órák, virágültetés.
Fényképek a témahétről:
https://www.facebook.com/media/set?vanity=BocskaiGimi&set=a.823910089412774
Április 22-én, a Föld napján csatlakoztunk a TeSzedd! elnevezésű országos szemétszedő akcióhoz. A diákjaink Nagyné Dakos Tímea tanárnő és Rudy Róbert tanárjelölt vezetésével a vasútállomás előtti parkot és a Külső-Dorogi út környékét tisztították meg.
A víz világnapja alkalmából dr. Nagy Attila tanár úr tartott előadást az érdeklődő diákoknak a víz jelentőségéről és védelméről. Az előadás utáni vetélkedőn a témához kapcsolódó kérdésekre válaszoltak a tanulók.
A kvízverseny dobogósai:
1. hely: Tóth Alina 11.A
2. hely: Patai Lukács 10.B
3. hely: Tóth Barbara 9.C
Gratulálunk!
A vizes élőhelyek napja alkalmából dr. Jakab Tibor, a hajdúszoboszlói Hőgyes Endre Gimnázium biológiatanára tartott előadást a szitakötőkről.
Idén is csatlakoztunk az Európai Hulladékcsökkentési Héthez. Az iskolánkban egész évben, többféle hulladék szelektív gyűjtésére van lehetőség. A témahéthez kapcsolódó "Kuka Suli" elnevezésű kiállítást a Zöld Kör hozta el az iskolánkba. Köszönjük!
2022. november 16-án Ökoiskolai konferenciát rendeztünk a gimnáziumban, ahol a város ökoiskolái mutatkoztak be. A rendezvény célja a jó gyakorlatok megosztása és az együttműködés elősegítése volt. A szakmai programot Molnár Antal, a Zöld Kör elnökének az előadása zárta. Köszönjük a részvételt!
szeptember
energiajárőr szolgálat és szelektív hulladékgyűjtés szervezése (dr. Nagy Attila, DÖK)
09.16-22. Európai Mobilitási Hét és Autómentes nap (Katonka Pál)
09.26-30. Mozdulj a klímáért! (dr. Nagy Attila)
Szeptemberben a gimnáziumban mutatta be "A Hajdúság madarai" című könyvét Molnár Antal, a hajdúböszörményi Zöld Kör vezetője, iskolánk egykori diákja. A szerző beszélgetőtársa Balla Sándor, iskolánk nyugdíjas tanára volt. Az Autómentes Napon részt vettünk a kerékpáros felvonuláson. A diákjaink nagy része rendszeresen kerékpárral jár iskolába.
A "Zöld bolygó" elnevezésű, környezetvédelmi témájú rajzpályázatra készült alkotásokból nyílt kiállítás a gimnáziumban. A pályázó diákoknak az okleveleket Gyulai Sándor intézményvezető, a pályázatot kiíró Hajdu Sylenta Kft. ajándékait Ősz Varga László és Tiliczkiné Bődi Aliz adták át.
A Sóvágó Kertészet és a Hajdúböszörményi Tankerületi Központ jóvoltából megszépült az iskolaudvar. A virágültetésben a 10.C osztályos diákjaink segítettek.
Az idén is csatlakoztunk az országos környezetvédő akcióhoz. Az ehhez kapcsolódó programjaink voltak: környezetvédelmi előadások és vetélkedők, filmvetítés, terepgyakorlatok, természettudomány vizsga, látogatás a HHG hulladéklerakójában, kiállítás projektmunkákból, rajzverseny, tematikus osztályfőnöki órák.
A víz világnapja alkalmából előadást és hozzá kapcsolódó vetélkedőt szerveztünk a diákjainknak a Bocskai héten. Az online kvízben a víz jelentőségével, felhasználásával és védelmével kapcsolatos kérdések szerepeltek. Gratulálunk a dobogósoknak!
1. hely: Harangi Nikolett 5.E
2. hely: Máté Rozina 5.E
3. hely: Czétényi Zorka 6.E
A vizes élőhelyek napjához kapcsolódva tartott előadást a gimnáziumban dr. Müller Zoltán, a BioAqua Pro környezetvédelmi szolgáltató és tanácsadó Kft. ügyvezetője. Az érdeklődő diákok megismerhették a hullámtéri gazdálkodást, a Tisza menti élőhelyek természeti értékeit és a természetvédelem lehetőségeit.
Február 21-én és 22-én Tácsik Lívia, a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar hallgatója tartott előadást a diákjainknak a gyógyszerek típusairól, használatáról, a gyógyszertárakról és a stresszkezelésről. A betegedukációs előadásokon a 10.E, 11.C, 11.E, 12.B és 12.C osztályok vettek részt.
Az európai éghajlati paktum részeként indította útjára az Európai Bizottság a „Peer Parliament” elnevezésű kezdeményezést, amihez az Európai Parlament Nagykövet Iskolájaként és Ökoiskolaként mi is csatlakoztunk. Az Európai Bizottság arra ösztönzi a fiatalokat, hogy 5-10 fős csoportokban beszélgetve megvitassák, hogyan válhat Európa klímasemlegessé. Három alkalommal szerveztünk ilyen beszélgetést, amelyek témái a fogyasztás, a közlekedés és a zöld energia voltak.
Az Európai Hulladékcsökkentési Hét keretében tekinthették meg a diákjaink a Kuka Suli kiállítást, amit Kissné Drén Boglárka környezeti nevelő, a Zöld Kör munkatársa mutatott be az érdeklődőknek.
A 4forEurope versenyre készített kisfilmet iskolánk csapata, a BIG Girls. A kisfilm a családok életét mutatja be 2050 környékén, ahol ezek a családok egy zöld, tiszta és környezettudatos világban élnek. A csapat tagjai Antal Laura, Gedeon Hanna, Török Mariann és Uzonyi Katalin, 9.A osztályos tanulók. Felkészítő tanáruk Tóth Júlia.
A kisfilm megtekinthető a linkre kattintva:
Az Állatok Világnapjához kapcsolódó rajzversenyünkre beérkezett alkotásokból nyílt kiállítás a Gimigalérián. Az 5-8. évfolyamosok kategóriájában Biró Zsófi 7.E, a 9-12. évfolyamosok kategóriájában Kardos Rebeka Sára 9.A osztályos tanuló alkotása győzött. Az okleveleket és a jutalmakat iskolánk rajztanára, Pálfi Gyula tanár úr adta át a diákoknak. Gratulálunk!
Az Autómentes Napon mi is részt vettünk a kerékpáros felvonuláson a város nagy körútján.
Szeptember 15-én, a gimnázium Diószegi termében mutatta be "A Hajdúság madarai" című könyvét Molnár Antal, a hajdúböszörményi Zöld Kör vezetője, iskolánk egykori diákja. A szerző beszélgetőtársa Balla Sándor tanár úr volt.
szeptember
energiajárőr szolgálat és szelektív hulladékgyűjtés szervezése (dr. Nagy Attila, DÖK)
09.15. Molnár Antal: A Hajdúság madarai előadás
09.16-22. Európai Mobilitási Hét és Autómentes nap (Katonka Pál)
Ebben a tanévben – a járványhelyzet miatti rendkívüli körülmények ellenére – a munkatervi célok többségét sikerült teljesíteni.
A 6.E osztály a Nagyerdei Erdészeti Erdei Iskolába látogatott. A diákok meglátogatták a Borostyán tanösvényt, megismerkedtek egy vadásszal és Samuval, a vadászkutyával.
A hazai nemzeti parkokat bemutató poszterekből készült három héten át tartó kiállítás a gimnáziumban. A hatodikos diákok természetismeret vizsga keretében mutatták be azt a nemzeti parkot, amelyikről a posztert készítették.
A 9.C osztály biológia tagozatos diákjai a Vackor tanösvényt járták be Pompola Krisztián, a Hortobágyi Nemzeti Park munkatársának vezetésével. A 10.C osztály biológia tagozatos diákjainak Molnár Antal, a Zöld Kör vezetője mutatta be a Bodaszőlő melletti védett tölgyerdőt.
Az idén online programokkal csatlakoztunk a Fenntarthatósági témahéthez. Az április 19-23. között zajló eseményen volt tematikus osztályfőnöki óra, Kahoot kvíz, filmnézés, klímateszt, online központi tanóra és ismerkedés a Zöldiránytű applikációval.
A gimnázium minden évben csatlakozik az Európai Hulladékcsökkentési Hét környezetvédő akcióihoz. Ebben a tanévben a kisgimnazisták nézték meg a "Kuka Suli" kiállítást, ami a hulladékok típusait és az újrahasznosítás lehetőségeit mutatta be. A kiállítás a Zöld Kör segítségével jutott el hozzánk.
2. oldal / 3